A szerző a regényben „egy agyonhajszolt földmunkásnak, Jannak és későn született, majd szerencsétlen, elzüllött leányának meghatóan szomorú történetét mondja el. Az eszelős öreg Portugália császárának képzeli magát, és amidőn a városból hazatérő leánya kigúnyolja, elkergeti, a vízbe öli magát. Selma Lagerlöf feljegyzéseiből tudjuk, hogy Jan alakja sem képzelt figura. Gyermekkorában Marbacka körül, egy elhanyagolt, megöregedett, emberke csatangolt, akinek mellét papír érdemrendek díszítették, és fején magas, császári süveg ült.” (URL:
http://adattar.vmmi.org/?ShowObject=folyoirat_oldal...)
„Az 1858. november 20-án Mårbackán született Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf életkezdete megpróbáltatások sorozata. Művelt és műveltségpártoló, a gyermekeket gondosan nevelő környezetbe született, de gyerekkorától fogva testi hibás, kezdetben alig tud járni. Hosszú idő telik el, amíg súlyos gyermekkori betegségek után végre egészségesnek mondhatja magát.
Mindössze huszonnégy éves, mikor összeomlik a gazdag és szeretetteljes otthon. Elveszíti szüleit és minden vagyonukat. A magára maradt leány beiratkozik egy tanítóképző iskolába, tandíjmentességgel, ösztöndíjakkal végzi a három évet, amíg megszerzi a tanítói diplomát. Egy vidéki város leányiskolájába megy tanítónőnek, de közben már az írás foglalkoztatja. Tíz évig tanít, amikorra elkészül első remekműve, Gösta Berling története, mely világsikert hoz számára.
Szakadatlanul ír, 41 éves, amikor vissza tudja vásárolni az ősi, gyermekkori otthont, a vidéki kúriát. Ettől kezdve mindhaláláig ott él, de közben utazik: járja Svédországot, felkeresi Olaszországot, Egyiptomot és Palesztinát. Meghatározó élménye a Szentföld, főleg Jeruzsálem.
A világhíres, mindenütt sikeres írónő otthon, Svédországban nemzeti intézménnyé válik. Vidéki otthonát híres emberek, uralkodók, külföldi írók, kritikusok keresik fel. Megbízzák az egész alsófokú oktatás újraszervezésével, de jelentékeny szerepet játszik az emberbaráti és jótékony célú egyesületek munkájában is.”
„Vallásos lélekkel igyekszik átélni és ábrázolni a kétkedés és a tagadás lelkiállapotait egyik legérdekesebb könyvében, „Az Antikrisztus csodái"-ban. Ez egyszerre vallásos és a szocialista munkásmozgalmat dicsőítő mű. A munkásmozgalom sokaktól megátkozott jelenlétében felismeri ugyanazt az emberszeretetet, ami a krisztusi tanokban vált eszmévé és gyakorlattá.
A vallási legendák mellé egyre jobban felzárkóznak a skandináv sagák (regék, mondák, hőstörténetek). Sokan tartják fő művének kétrészes nagy regényét, a „Jeruzsálem"-et. Vallásos élmény, emberszeretet, a svéd parasztok élete és életadó munkája tárul ki egyszerre valósághűen és meseszerűen. Sejthető belőle az írónő érdeklődése a misztikus tanok iránt. Még a spiritizmus is foglalkoztatja képzeletét. Ő maga nem lesz misztikus, legkevésbé spiritiszta, de jól érezhető az a meggyőződése, hogy az érzékelhető anyagi világon kívül és túl van egy tapasztalattal meg nem közelíthető valóság, amely nagy hatóerő a mi számunkra is.
A legendás és a titokzatos dolgok mindig izgatják. „Krisztus legendák" című elbeszéléskötete a vallásos áhítat derűs lehetőségére példa. A titokzatosság pedig kalandos-fantasztikus regényének, az „Arne úr kincse" a legjellemzőbb vonása.
Világszerte legnépszerűbb könyve a „Nils Holgerson csodálatos utazása Svédországban" (ez az eredeti teljes címe). Mesekönyv is, pedagógiai oktatókönyv is, földrajz és néprajz is, a természet szeretetére lelkesítő történetsorozat is. A képzett tanítónő és a művészi mesélő olvasztotta össze mindezeket.”
„Az írónő 1907-ben megkapta az uppsalai egyetem díszdoktori címét, 1913-ban első nőként választották be a Svéd Akadémia tagjai közé. 1909-ben első nőként jutalmazták irodalmi Nobel-díjjal "magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül". A kitüntetéssel járó pénzjutalomból visszavásárolta ősei marbackai birtokát, életének hátralévő részét itt töltötte. 1912-ben a svéd tbc-ellenes egyesület kérésére megírta A halál kocsisa című kisregényt, amelyből a neves svéd rendező, Victor Sjöström rendezett némafilmet. Az első világháború utáni években született a gyermekkorát nagy művészi érzékenységgel felidéző trilógiája (Amikor én kislány voltam, Egy gyermek emlékei, Selma Lagerlöf naplója), 1925-től kezdte írni a szülőföldjén játszódó, négyrészesre tervezett történelmi regényfolyamát, amelyből csak három kötet készült el.
Az 1930-as évek végén fokozódó szorongással figyelte a nácizmus térhódítását, minden erejét és pénzét az "ordas eszmék" elől menekülők megsegítésére fordította.
Mikor a szovjetek megtámadták Finnországot, a Nobel-díjjal kapott érmet elküldte a finn kormánynak segítségként, de Helsinkiben nem fogadták el az ajándékot, és visszaszolgáltatták az aranymedált az írónőnek.
…82 éves korában, 1940. március 16-án marbackai otthonában halt meg agyvérzésben. Legtöbb művére a valóság és a misztikum keveredése jellemző, világa a démonok és tündérek lakta svéd föld.
Írásainak nyelve lírai, erős érzelmekkel telített. 1958-ban alakult meg a Selma Lagerlöf Társaság, amely különböző irodalomtörténeti kiadványok megjelentetésével ápolja az emlékét.”
Néhány adat A császár című regényről:
A történet főszereplői: Jan Andersson, a szegény skrolyckiai napszámos; a felesége, Katalin asszony, s a lányuk: Klára Csoda Aranyvár.
A szerző a regényben „egy agyonhajszolt földmunkásnak, Jannak és későn született, majd szerencsétlen, elzüllött leányának meghatóan szomorú történetét mondja el. Az eszelős öreg Portugália császárának képzeli magát, és amidőn a városból hazatérő leánya kigúnyolja, elkergeti, a vízbe öli magát. Selma Lagerlöf feljegyzéseiből tudjuk, hogy Jan alakja sem képzelt figura. Gyermekkorában Marbacka körül, egy elhanyagolt, megöregedett, emberke csatangolt, akinek mellét papír érdemrendek díszítették, és fején magas, császári süveg ült.”
„Selma Lagerlöf regénye nem sokkal az első világháború kitörése előtt, 1916-ban íródott. A szívfacsaró történet egy agyonhajszolt földmunkás, Jan hányatott sorsát és fokozatos szellemi leépülését mutatja be. A férfit későn született, túláradó szeretettel övezett, ám végül szerencsétlenül elzüllött lánya löki a kegyetlen kényszerképzetek markába. Az eszelős öreg Portugália császárának hiszi magát, gyermekét, Klára-Csilla Arankát (megjegyzés tőlem: a sorozatban megjelent kötetben: Klára Csoda Aranyvár) pedig hatalmas császárnénak képzeli. A meggyötört Jan lassacskán a falu bolondjává válik, aki „császári” bőrsüvegben, papírkitüntetésekkel mellén, képzelt udvartartásának bűvkörében lépdel tragikus sorsa felé.”
**********
Néhány részlet a műből:
„Jan Andersson - így hívtak egy szegény napszámost Skrolyckában - sohasem tudott belefáradni, ha arról a napról mesélt, amelyen az ő egyetlen kis leánya a világra jött.”
„- Nagyon előkelő asszonyság ment erre. De nagyon sietős volt a dolga, úgy hogy alig tudtam neki jó napot kívánni, máris eltűnt.
- Ejnye, ejnye! Ez már mégis bosszantó, mikor annyi ideig vártál. Így hát nem értél rá megtudakolni a nevét?
- De igen. Klára Csoda Aranyvárnak hívták, ennyit mégis megtudtam tőle.
- Klára Csoda Aranyvár! Ez már aztán nagyon is finom név, a bizony, - mondta Katalin asszony és nem tett semmi ellenvetést.”
„Olyan különös volt az a skrolyckai kis leányka és az apja. Úgy látszott, mintha csak egyugyanazon fából lettek volna kimetszve, szinte olvasni tudtak egymás gondolataiban.”
„És ott ült Klára Csoda Skrolyckából, aki egyenesen a nap után neveztek el és az ő kis koponyájában éppen olyan sötét volt, mint a többiében.”
„Midőn a skrolyckai fiatal leányka tizenhét éves lett, történt, hogy egy nyári vasárnap délelőtt a szülei társaságában a templomba ment…A vándorkereskedők egyike, akik nagy zsákkal a hátukon járják be a vidéket, eljutott az Aske-völgybe is és amikor meglátta Klára-Csillát viruló fiatalságában, elővett a zsákjából egy szövetet és mindenáron azt akarta, hogy a szülők azt megvegyék. Piros volt, de több színben játszott és majdnem olyan volt, mint a selyem.”
„Midőn a gőzhajó Borg hajóállomásról elindult Klára Csodával a fedélzeten, Jan és Katalin asszony ott álltak a hídon és csak nézték a hajót, míg az teljesen el nem tűnt a leánykával együtt szemük elől.”
„- Én nem vagyok többé Jan, kedves lelkész, hanem mostantól kezdve János, Portugália császárja és azok ellen, akik megadják nekem az illő címet, nem emelek panaszt.
Ezzel Jan legyintett a kezével búcsúzásul császári módon és a fejére tette a süveget. Azok hárman nagyon elcsodálkoztak, ő azonban kiment a sekrestyéből, bezárta az ajtót és hazafelé indult.”
„Sohasem volt annyi gondja Jannak, mint amióta császár lett belőle. Először is nagyon vigyáznia kellett, mióta ilyen magas polcra emelkedett, hogy dölyfösség ne szállja meg a lelkét. Mindig eszében kellett tartania, hogy mi emberek itt a földön egy és ugyanabból az agyagból teremtődtünk és ugyanazoktól a szülőktől származunk és hogy mindnyájan gyarlók és bűnösök vagyunk és ezért alapjában senkinek sincs joga, hogy különbnek tartsa magát a másikánál.”
„Olyan késő ősszel érkezett, hogy a személygőzös a Löven-tavon már beszüntette a forgalmat és csak néhány kis tehergőzös közlekedett. Ilyenen nem akart mégsem utazni - vagy talán nem is tudta, hogy ezek forgalomba vannak - azért a vasútállomástól kocsit bérelt Aske-völgyig. Így hát Jan nem fogadhatta a brobyi hajóállomáson, ahol tizenöt éven át várta. Bizony már tizenöt éve volt távol. Tizennyolc évig volt otthon, és tellett öröme benne és majdnem ugyanannyi ideig kellett nélkülöznie.”
„Az a teremtés, aki előtte állott, sokkal öregebbnek látszott, mint ahogy kellett volna - hiszen alig volt még harminc és egynéhány éves. Haja a halántéka körül megőszült, homloka apró ráncokkal volt tele. Katalin asszony azért ijedt meg, mert Klára Csoda megcsúnyult. Olyan különös sárgás-szürke arcszínt kapott és kövér és durva lett a szája körül. A szeme fehérje megszürkült, véreres volt, szeme alatt a bőr zacskósan csüngött.”
„A gyerekek most már nem hallgattak, hanem azt kiabálták: - A császárné, a császárné! - ahogy csak bírták. A szegény öreg nem csitította őket. Úgy lépdelt előre, mintha a visítozó és nevető gyerekhad az ő díszőrsége volna.
Mikor a csapat már a pitvarajtóhoz ért, Klára Csoda felsikoltott és Katalin asszonyhoz futott.
- Ki ez? - kérdezte és nagyon meg volt ijedve. - Ez az apám? Hát megbolondult?
- Igen - mondta Katalin asszony. És elkezdett sírni nagy izgalmában és a kötényével a szemeit törülgette.
- Ez is én miattam történt?”
„Jan másodszor már nem akarta elveszíteni életének minden örömét. Leugrott a hídról - belevetette magát a vízbe.
Talán az volt a szándéka, hogy a gőzhajó után úszik, vagy talán úgy érezte, most már nem élhet tovább.
A hídról kiáltások hallatszottak, rögtön csónakot bocsátottak a vízre, sőt, a kis tengeri hajó is megállt és leeresztette az egyik mentőcsónakját, de Jan azonnal elsüllyedt, nem is jött többé fel a víz színére.
A császárbot és a zöld bőrsüveg a víz felszínén úszott, de a császár eltűnt csöndben, nyomtalanul, s ha a jelvényei nem lettek volna ott, talán nem is gondolták volna, hogy elpusztult.”
Összefoglalva: „Lehetséges, hogy a svéd irodalom legnagyobb alakja August Strindberg, de közvetlen őutána vagy őmellette Selma Lagerlöf következik. Olvasottságában világszerte nemzedékről nemzedékre a legnépszerűbb szerzők egyike.”
A császár című műben „…képzelet és valóság fonódik össze az északi népek babonás, rejtelmes mondáinak csodás köntösében.” Emellett megfigyelhetőek Selma Lagerlöf írói munkásságának kiemelkedő alkotóelemei: a lírai és érzelmes leírások, a vidéki élet meghittsége és a természet nyugalma. A regény mindenképpen az odaadó és feltétel nélküli szülői szeretet mintapéldája…
Ajánlott korosztály: 18+ és felnőttek
Kiadás helye: Debrecen
Kiadó: Metropolis Media Group Kft.
Kiadás éve: 2011
